Elérkeztünk a sorozat utolsó részéhez, az előző részekben (1. rész) már sorra vettük, hogy milyen előkészületek kell megelőzzék a generálkivitelezőktől történő árajánlatok bekérését, illetve mutattunk egy táblázatot, amelynek segítségével be is kérhetted az árajánlatokat versenyeztetni kívánt a kivitelezőktől. (2. rész)
Menjünk tovább, és nézzük meg, mit kell tenned a beérkezett árajánlatokkal!
MÁSODIK KÖR
Ebben a körben vond le a tanulságokat! Látod majd, hogy sok apró eltérés lesz az árajánlatok közt, amelyeket tisztázni szükséges! Ehhez kellene a szakmai tapasztalat, vagy minimum a jó műszaki érzék.
Ezeket az apróságokat tisztázzuk tehát ebben az etapban, és felülvizsgáljuk a mennyiségeket. Ilyenkor az észrevételekkel kiegészített Excel táblázatot ismét visszaküldjük, és megkérjük az ajánlattevőket a kérdéseink megválaszolására, és a mennyiségek felülvizsgálatára.
Tisztázzuk a kérdéses tételeket
Célunk, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, és biztosak lehessünk abban, hogy minden vállalkozó teljes körű ajánlatot adott – vagyis szembeállítjuk az egyes vállalkozók állításait. Én csak agyelszívásnak hívom.
Ha tehát az egyik vállalkozó javasol egyfajta műszaki megoldást, arról meg kell kérdezni az összes többit is! Mi a véleményük? Jó eséllyel az lesz a legjobb, amire a legtöbben rábólintanak. Érdemes rájuk hallgatni.
Nyilván előfordulhat, hogy valaki olyat javasol, amit kizárólag ő tud megvalósítani, és ezzel olyan előnybe kerül, hogy bebiztosítja a nyerő pozícióját.
Az ilyen módon felmerülő tételek sokfélék lehetnek, a vakolaterősítő hálótól kezdve, az élvédőkön át, a csempe fugázó szilikonon keresztül, a hajlaterősítő szalagokig. De mást javasolhatnak kenhető vízszigetelére, szaniternek, szerelvényeknek, és még vagy ezerféle különbség felmerülhet. Ide jó azért, ha van némi szakmai múltja az ajánlatot értelmezőnek.
Mennyiségek felülvizsgálata
Ezt az alábbi lépések szerint tesszük meg:
- Kérd meg a vállalkozókat a mennyiségek felülvizsgálatára. Neked csak azokkal a tételekkel kell foglalkozni, amelyek szignifikáns eltérést mutatnak az ajánlatok között.
- A nagyobb tételeket mérd fel magad! A költségvetést készítő is ember, ő is hibázhat.
- Az eltérő mennyiségű tételeket nézd át a vállalkozókkal közösen, hogy biztos egyél benne, ugyanazt értitek a munka alatt. Derüljön ki még most, ha ő másképp értelmezte a dolgot!
Igen, túl aprólékosnak tűnhet ez a rész, de az ördög mindig a részletekben rejlik!Kíméld meg magad ezzel a kis munkával attól, hogy után kelljen rendelni az anyagokat, vagy ami rosszabb, építkezés közben derüljön ki, hogy mégsem lesz elég a pénzed. Ha most derül ki, még kereshetsz alternatív megoldást, hiszen még csak papíron dolgozol.
Ár összehasonlítás
Igen, megint ugyanaz történik, mint az első kör végén. Most már szinte biztosan azonos műszaki tartalomra adott árakat tudsz összehasonlítani. Gratulálok, végre almát az almával hasonlíthatsz össze! Most már akár dönthetsz is, pusztán az ár alapján.
HARMADIK KÖR – CSAK AZ ÁR SZÁMÍT
Személy szerint nem szeretem az alkudozást, nálunk például nem is lehet, ha tervezésről van szó. De a magyar szokás az, hogy a kivitelezők tesznek rá az ajánlatra egy keveset, hogy legyen miből engedni, és mindenki jól érezze magát, hogy jó üzletet kötött.
Ha alkudni szeretnél, akkor annak most jött el az ideje. Eljött avégre a szembesítés pillanata!
Használd az ártükröt!
Hogy mi az? Az a nagy táblázat, amin egészen idáig dolgoztál. Benne van az összes vállalkozó, minden tételre adott ára, az ezekre elkülönített anyagi forrásaid, és egy ún. minimál ár is.
A minimál ár azt jelenti, hogy az összes vállalkozó árából kiválogatjuk a legolcsóbbakat, és abból képzünk egy „alternatív ajánlatot”. Ez mutatja tehát az elméleti minimál árat, amely a piaci minimumot mutatja. Bár láttunk már csodákat, arra azért ne számíts, hogy ezen az áron tudsz majd szerződni.
Viszont amikor leülsz tárgyalni az egyes vállalkozókkal, akkor az egyes kimagaslóan drágább tételeknél rá tudsz kérdezni arra, hogy ez nála miért ennyi, mert mások ennyivel kevesebbért megcsinálnák. Így az eredetileg kapott magas árat egy reálisabb összegre tudod csökkenteni.
Mire végére értek a beszélgetésnek, kialakul a vállalkozók végső ára. Ha nagyon ügyes vagy az egyezkedésben, a legvégén még ebből is tudsz majd alkudni egy keveset, de ne vidd túlzásba! A túlzottan levert árak végül mindig a minőségben realizálódnak igazán.
Ez így néz ki a mi példánkban: kattints ide
Kiválasztottad a kivitelezőt. Hogyan tovább
Természetesen most jön a megrendelés, de a legjobb, ha azonnal szerződést írtok. Lényeges, hogy a szerződés mellékleteként kerüljön bele az ajánlatkérés, az összes feljegyzés, és az összes, a versenyeztetéshez használt terv, valamint a költségvetés, amely alátámasztja a vállalkozó árait!
Miért kell az alátámasztó költségvetés a szerződéshez?
Azért, mert a terv, a költségvetés, és a feljegyzések együttesen tartalmazzák a munka pontos műszaki tartalmát. Vita esetén ezt lehet elővenni, és megnézni miben állapodtatok meg.
Illetve azért is fontos, mert ha pótmunkát kell rendelned, akkor azok árait már előre rögzítettétek, így nem ér majd meglepetés. Lehet persze olyan tétel is, amire nincsen egységár. Ezekre is a munka megrendelése előtt állapodj meg.
Fordítva is lehet jelentősége a dolognak. Ha valamilyen munka elhagyását kéred, akkor ebből tudod feketén fehéren kiolvasni, hogy emiatt mennyi pénz marad nálad. Természetesen ez átalányár esetén igaz.
Ha tételes felmérésre egyeztetek meg, akkor ezek az árak lesznek majd az elszámolás alapjai. Ebben az esetben nem éri meg nagy energiát fektetni a mennyiség felmérésébe, hiszen úgyis utólag méritek fel.
Mindig működik ez a módszer?
Nem, hiszen a rendkívüli helyzetek, rendkívüli megoldásokat igényelnek. A versenyeztetés nem működik, ha csak egy ajánlatod van. Minél több ajánlatból készíted el az ártükröt, annál pontosabb képet kaphatsz a piacról.
Túl sok ajánlatot sem érdemes kérni, mert akkor áttekinthetetlen lesz a táblázat. Minimum kettő vállalkozótól kérj ajánlatot. Saját tapasztalatom szerint ideális az 5 ajánlattevő árainak összehasonlítása, 7 felett viszont már túl sok, szinte kezelhetetlen mennyiségű adattal kellene dolgoznod. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne kérj 7, vagy akár 10 vállalkozótól árajánlatot. Erre való az első kör, hogy kiszűrd közülük a gyanúsan olcsókat, és az irreálisan drágákat.
A versenyeztetést nehezíti, ha hiány van. Mint például most betonacélból, vagy téglából. Nem az a fő kérdés ilyenkor, hogy mennyibe fog kerülni, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e valaki, aki le tudja szállítani?
A versenyeztetés időigényes folyamat. Nem lesz elég rá két hét! Nem tudod tehát olyan szituációban alkalmazni, amikor azonnal dönteni kell, mert nagy rajtad az idő nyomása.
Megéri-e? Ezt is ki tudod számolni. A saját ráfordított idődet szorozd meg a feltételes órabéreddel. Így megkapod azt az összeget, amennyit minimum keresned kell, hogy megérje. A végén kiszámolod, hogy mennyivel sikerült lejjebb vinned az árakat. Ha ez több, mint ez előbbi szorzat, akkor megérte. Persze csak akkor, ha kivonod belőle azt a veszteséget, hogy amíg ezzel foglalkoztál, addig nem voltál a munkahelyeden, nem kerestél pénzt.
Túl bonyolult?
Azért vagyunk mi, hogy ehhez a módszerhez hozzáadjuk a saját szakmai ismereteinket, tapasztalatainkat. Kérj meg minket, hogy hasonlítsuk össze helyetted a bekért ajánlatokat! Írj ránk a hello@consolum.hu címre, és a többit megbeszéljük.
Ha úgy gondolod mégis nekiveselkednél egyedül a feladatnak, az Excel mintatáblázatot innen töltheted le.
0 hozzászólás