AZ ÉPÍTKEZÉS MENETE
építkezés menete

Napi munkáink során, amikor ügyfeleinkkel kapcsolatba kerülünk, az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, miként zajlik az építkezés menete. Szóljon ez a bejegyzés egy sorozat áttekintő, bevezető epizódjaként.

Az építkezés menetének legfontosabb fejezete

Általában az építész tervezőket – mint minket is – akkor keresnek meg amikor már tervezni kell az adott házat. Sokszor ez már késő. Olyan ez, mint amikor az ebédet készítjük és kivesszük a kamrából azt, amink van, előkészítjük az alapanyagoakt és elkészítjük az ebédet. De lehet kicsit mást szeretnénk, valami olyat, ami jobban ízlene. Nos a jó hír, hogy lehet mást is főzni, csak akkor időben fel kell ébredjünk és el kell menjünk a boltba.

Ha megvan mit szeretnénk, akkor könnyen össze tudjuk válogatni a szükséges alapanyagokat is és igazán kedvünkre való ebédet főzhetünk. Hasonlóan történik ez egy otthon megtervezésével is. Mindig elmondom, hogy a legjobb végeredmények akkor születnek, ha az igényeidnek minden tekintetben megfelelő „alapanyagot” választod. És ez esetben az alapanyag az építési telek. 

Egy építkezés menete az alábbi szakaszokra oszlik:

1.gondolat megszületése, elképzelések felvázolása, a nagy ötlet, a gondolatcsíra, hogy kéne valamit építeni, mert kicsi a mostani, vagy nincs jó helyen kényelmesebbet, nagyobbat szeretnénk, és még lehetne sorolni

2.pontos célok meghatározása, magyarul mi is lenne az ideális, hogyan nézzen ki, mekkora legyen, mi tetszik úgy igazán 

3.ideális helyszín kiválasztása (természetesen csak ha nem adottság). Bizony a telek az egyik legfontosabb alapanyag. Itt már az elején komolyan rá lehet faragni. Nem biztos, hogy elég a jófogás ingatlan oldalán kinézni egy telket, egy csomó apróság lehet, ami megkeseríti életünket

4.tervek elkészítése. Találj egy tervezőt, mondd el neki mit akarsz és egy hónap múlva már építkezhetsz is. Gondolod Te. De mi a különbség terv és terv között, miért kerül az egyik tervező háromszor annyiba, mint a másik? Nos a terv az egyik legjobban megtérülő befektetés egy beruházásban

5.kivitelezők felkutatása és kiválasztása. Van egy ismerősöm majd ő megcsinálja, amit meg nem tud azt magamnak. Mi baj lehet. Vagy most még éppen kivitelezőt sem találok. Drága és még csak rá sem ér. Mikor lesz ebből ház? Ha ezt a lépést jól meg tudod ugrani rengeteg maradhat a családi kasszában. Azt viszont tudd, hogy ez a lépés majdhogynem egy külön szakma. Van, aki abból él, hogy kivitelezőket versenyeztet. Én is csináltam jó ideig. Ezzel a folyamattal keresünk pénzt valójában, ha befektetési célzattal építkezünk.

6.építkezés. És ha megvan akkor jól csinálja, minden rendben van? Merülhet fel. Sokan azt hiszik, hogy az építkezésen áll vagy bukik minden. Valójában, ha az előző pontokat jól teljesítetted akkor itt tényleg nem lehet komoly baj. Ebben a fázisban már csak elszórni lehet azt a pénzt, amit a kivitelező kiválasztásakor megtakarítottunk.

7.használatba vétel: Nos ez nem nagy történet. Csak éppen kell hozzá egy csomó minden amire az ember nem gondol az elején. Pedig teendőink és költségeink még ekkor is vannak

8.boldog élet (és épület üzemeltetés annak minden apró nyűgjével): És amiről senki nem beszél. Ott a ház. A kivitelező még garanciát is vállal rá (mert kell neki), de azt már senki nem mondja el, hogy a boldog használónak milyen teendői vannak, hogy a garancia érvényes is legyen és azt sem, hogy mit kell tenni és mennyit kell rá költeni, hogy az az épület 10 év múlva is hibátlan legyen

Építész tervező feladata az építkezés menete során

És jöjjön egy kis gyakorlat. Tippeljétek kérlek meg, mikor dolgozik itt egy építész. 

De tényleg csak őszintén. (nem kell bevallani, de a szinte biztos vagyok benne, hogy a 4. pontra tippeltél). 

Én meg azt mondom, az építkezés menete során mindegyiknél jelen kell lenni! Ezt szép magyar szóval már nem is építészetnek mondjuk, hanem beruházáslebonyolítónak, vagy projektmenedzsernek. Ma jelenleg ezt a kiváltságot csak a nagy beruházások tudhatják magukénak. A legtöbb építészt tényleg csak a ház megtervezése foglalkoztatja. Szerencsés vagy, ha találsz olyat, aki a megvalósíthatóságra is odafigyel. Ami pedig végképp ritkaság, ha meg is valósítja neked. Mielőtt bárminek nekiállsz, alaposan gondold át, hogy a fenti lépésekből mit akarsz magadra vállalni. Lehet a döntésed az is, hogy majd mindent lemenedzselsz. Nyilván ekkor érzed a leginkább sajátodnak a házadat. Csak arra hívom fel a figyelmedet, hogy ezt a döntést tudatosan hozd meg.

0 hozzászólás